Szervezeti-és területi felépítés



Szervezeti felépítés

A szolgáltatás szakmai felügyeletét a Társaság Ügyvezető igazgatója látja el. Az ügyvezető egyben a Körzetfelelős is, a Defence System Vagyonvédelmi Kft-n belül koordinálja a szakmai munkát. Alárendeltségébe tartoznak a különböző területek vezetői, akik további felügyeletet gyakorolnak a területi ellenőrök felé. Az őrök közvetlen, napi irányítását, ellenőrzését a helyi területi ellenőrök végzik. A Defence System Vagyonvédelmi Kft. ügyvezető igazgatója alvállalkozón keresztül irányítja a szervezetet.


Területi felépítés

  • Az Ügyvezető, azaz a Körzetfelelős alatt található az alvállalkozóhoz tartozó felelős területvezető, aki irányítja, ellenőrzi a rá bízott területet.
  • A Körzetvezető napi rendszerességgel beszámoltatja a felelős területvezetőt, s hozzák meg döntéseiket, intézkedéseiket.
  • A területvezetők ugyancsak napi rendszerességgel beszámolnak a felelős területvezetőnek, illetve a Körzetvezetővel együtt gyakorolják felügyeleti jogaikat. A körzetvezető, valamint a területvezetők részt vesznek a megbízó által - a régióvezetők, logisztikai vezetők, igazgatók felé - meghatározott beszámolókon.
  • Területvezetőink irányítják az alárendeltségükbe tartozó területi képviselőket, szolgálatvezetőket. Folyamatos kapcsolattartást gyakorolnak a megbízó területi vezetőivel, üzletvezetőivel, egyéb vezetőjével, megbízottjával. A keletkezett megbízói igényre, felmerült problémára azonnal reagálnak, intézkednek. Az alárendeltségükbe tartozó területeket havi rendszerességgel személyesen ellenőrzik. Jelentési kötelezettséggel tartoznak a felelős területvezetőnek.

     

 

Lényeges, hogy az információáramlás és az ellenőrzés mindig folyamatos legyen.


Vissza